2016. február 29., hétfő

Dorothy Blog Award

A blog világ eldugott kis zugában tevékenykedek. Ami annyira nem is eldugott hisz rám találnak. A csend mögül néha kiszűrődik egy kis hang. Megjegyzések, kedvelések, díjjak képében. Alig ocsúdtam fel az előző blog díj kapcsán, alig egy hét leforgása alatt bezsebeltem még egyet és mindjárt két bloggertársamtól is. Korábbi díjazottaim viszont díjaztak. Nagyon nagy megtiszteltetés tőlük. Teljesen oda vagyok meg vissza, és ez a legkedvesebb értelemben.

Ehhez a díjhoz is tartoznak szabályok. Bemutatni a díjazókat, kérdésekre válaszolni, kérdéseket feltenni, további bloggerek megjelölni, ésatöbbi. Túl nagy falat lenne nekem minden egyes pontnak hiánytalanul megfelelni így egy kicsit szabadabbá tettem. Lássuk is:

Első "díjátadom" András az Élményképek blog írója. Vagy fényképezője? Így is, úgy is mondhatjuk. Az MBBK csoportban láttam meg először, nem is figyeltem meg ki volt a bejegyzés megosztója. A blog címe fogott meg, olyan kellemes hangzása van, csupa pozitív érzéssel, hangulattal. Pont olyan mint amilyen maga a blog is. Azért szeretem a blogot látogatni mert olyan képek kerülnek fel, amelyeken a természet olyan apró kis dolgai szerepelnek, melyek szebbé teszik a világunkat, amik mellett magad nap mint nap elmész, vagy átlépsz.  Nem agyon retusált, stilizált fotókra bukkanhatunk, hanem olyanokra, amilyenek a valóságban is. Egy szív alakú tócsa, nyíló krókuszok vagy éppen az utolsó bejegyzése a Gulya dombi túrájáról. Bátran ajánlom bárkinek, aki szeret efféle képekben gyönyörködni.

András kérdései.

Íróként vagy olvasóként találkoztál először a blogolással?
Majdnem, hogy egyszerre mindkettővel. Fogalmam sem volt milyen világba csöppentem, mint Alice a nyúl üregébe. Nem követtem blogokat, talán épp ezért magam se tudtam, hogy vágjak bele. Ahogy elkezdtem a sajátomat, úgy gyűjtögettem magamnak olyan blogokat amikből, inspirációt, motiváció meríthettem.

Melyik bejegyzésed a legjellemzőbb rád?
Mindig az aktuális. Folyton változok, így mindig abban mutatkozok meg legjobban, ami éppen foglalkoztat.

Van-e olyan bejegyzésed, amire nem vagy büszke?
Nincsen, mindegyik a magam agyszüleménye, az akkori jellemem szerinti. Inkább úgy mondanám, ha most kellene azokat megírni, másképp tenném.

Hogyan választasz címet egy blognak vagy egy bejegyzésnek?
Ritka, mikor sokat kell gondolkodnom a bejegyzés címén, leginkább írása közben jön az ihlet, vagy eleve az van meg először. Változó.

Előre eltervezed, miről írsz, vagy csak úgy jön belőled?
Ami éppen foglalkoztat, amit elém cseppent a világ. Legyen az fotóalany az Instant bejegyzéseimhez, egy beszélgetés egy barátnővel a Léleknek valókhoz, és így tovább.

Hogy telik egy napod, amikor nem blogolsz?
Ha nem a klaviatúráz koptatom, (a házimunkán kívül) edzek, vagy valamelyik hobbimnak élek.

Ha 1 hónap áramszünet lenne, kivel és hogyan osztanád meg a blogba szánt gondolataidat?
Aki éppen mellettem van, anyukámmal, barátnőimmel.

Mit írnának rólad a blogjukba az ismerőseid?
Kevés közeli ismerősöm tud róla, hogy vezetek egy blogot. Akik tudnak róla, sokszor kérdezgetnek, hogy mikor lesz bejegyzés. Szerintem szeretik az írásaimat.  Azok a bloggerek, akik követnek, azokra én is kíváncsi lennék mit írnának rólam. :)

Van-e olyan olvasód, akivel szívesen találkoznál?
Azokról akik olvasnak, csak halvány sejtésen van. Egy kettő van akiket biztosan tudok, ha nem is találkozni, de szívesen megismerném azokat akik olvasnak.

Mit jelent neked a blog?
Lelki kiteljesülést, hogy megoszthatom a gondolatomat bárkivel az országban, a világon.

Volt már konfliktusod blogbejegyzés miatt?
Nem.

Kaptál-e már díjat a blogon kívüli életedben?
A befutóérem számít? Ha nem akkor, nem.


Második akitől a díjat megkaptam: Szonja- The Moments of Life. Blogjára egy keresés alkalmával bukkantam rá. Idézetet kerestem az élet szépségeivel, boldog pillanataival kapcsolatban. A kereső mint találatot ki is adta. Szeretem mert sokrétű, kellemes az oldalon a bejegyzéseket olvasni. Egyik kedvenc bejegyzésem tőle motiváló témájú, ami még akkor is jól jön, ha rossz paszban vagyok és nem tudod mit csináljak. Itt el is olvashatjátok. A másik pedig ez. Ehhez nem tudok hozzáfűzni semmit, ahogy írja "az érzelmeket meg kell élni". Csak ajánlani tudom őt is, aki szeretné felfedezni az élet pillanatait.

Hogyan kezdtél blogolni és miért?
Lassan három éve, hogy elgondolkodtam azon, milyen is lenne megosztani a gondolataimat másokkal. Félénken, de eltökélten vágtam bele. Egyik legjobb barátnőm bátorítására kezdtem neki. 


Mit csinálsz, amikor nem blogolsz?
Sosem unatkozom. Edzek, és egyéb hobbikkal töltöm ki az időmet.

Mit tanácsolnál az emberiségnek?
Szomorúan látom, hogy tönkre tesszük a saját világunkat, ahol élünk. Mélységesen elszomorít a pazarlás és a szemetelés. Ezekre hívnám fel a figyelmet.

Ha egyvalamit megváltoztathatnál a világon, mi lenne az?
A társadalmi különbségeket. Valóban egyenrangú legyen minden ember.


Mi az, ami bármikor felvidít?
A férjem, még akkor is hogy ő bosszantott fel. Ő nem tud komoly lenni, és amúgy is elég ha egyikünk az.

Mi volt a legkülönösebb és a legboldogabb élményed a blogoddal kapcsolatban?
A Liebster Blog Award. Az első díj. Kimondhatatlanul örültem neki.

Ha választhatnál melyik történelmi korban élnél legszívesebben?
Na ezen sem gondolkodtam még soha. Én szeretek ebben a jelenben élni. Nehezen választanék, mert hát nehéz olyan korszakot találni, ahol nem dúlt háború, viszonylagos béke volt.

Mi a kedvenc édességed?
Kicsi macaron, nagy macaron, rószaszín macaron, fehér macaron, töltött macaron, sok macaron.

Van kedvenc blogod? 
Sok kedvelt blogom van, akiket szeretek olvasni. Nehéz kiemelni egyet vagy kettőt, és nem is szeretnék. Az MBBK csoport szinte minden tagja :)

Szerinted mi a legfontosabb az életben?
Megélni minden pillanatot, ha jó, ha rossz. Ebből nyerhetünk, tapasztalatot és erőt.

Milyen a jó blogger?
Aki önmaga tud lenni, és ezt át tudja adni a bejegyzéseiben. 

Miért jó bloggernek lenni?
Akár olvasnak akár nem, jó kiadni magamból efféle módon a gondolataimat, a véleményemet. Nem szólnak közben, nem erőltetik rám a saját véleményüket. Szabadság érzése vesz körül, a lelkem szabadsága. Nyilván nagyobb öröm, ha visszajelzést is kap az ember, mint például ez vagy a múlt heti díj. Ezért jó bloggernek lenni.

Kérdéseim

1. Hogyan emlékszel vissza az első bejegyzésed megírására?
2. Hogy tekintesz vissza magadra mikor elkezdtél blogolni?
3. Melyik az a téma amiről a legszívesebben írsz?
4. Személyesen is megbeszéled valakivel a bejegyzéseidet?
5. Milyen témájú blogokat olvasol és keresel?
6. Mi fog meg egy új blogon? 
7. Melyik saját bejegyzésed a kedvenced?
8. Mit ad neked a blogolás?
9. Mit csinálnál, ha nem blogolhatnál?
10. Mi a legnagyobb sikerélményed a blogoddal kapcsolatban?
11. Hogy éled meg az alkotói válságot?
12. Milyen jövőbeli céljaid a blogoddal kapcsolatban?


Jelöltjeim

Akik szabály követők, azoknak itt van a díjhoz tartozóak:

* Köszönjük meg a díjat, annak akitől kaptuk és rakjuk ki a díj képét!

* Olvassuk/ismerjük meg a díjazó blogját!

* Írjunk 12 dolgot az illető blogról!

* Írjunk 12 dolgot a saját blogunkról!

* Válaszoljunk a díjazó kérdéseire!
* Tegyünk fel 12 kérdést!
* Jelöljünk meg 12 másik blogot, akiknek a díjat szánjuk!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése